A tested jelzi, ha baj van
Régen az emberek jobban bíztak az orvosokban, mint önmagukban. De ma egyre többen érzik: nem elég orvoshoz menni, ha már baj van. Oda kell figyelni a testünk jelzéseire, a kiégés első jeleire, arra, amikor már nem örömből élünk, hanem csak túlélünk. Az öngondoskodás nem azt jelenti, hogy mindig jól vagy. Azt jelenti, hogy figyelsz. Meghallod, amikor fáradt vagy. Megállsz, mielőtt szétszakadsz. És nem szégyelled, hogy szükséged van töltődésre.
Sokan azt hiszik, hogy az öngondoskodás időpazarlás. Hogy gyenge, önző dolog. Közben pedig pont ez az, ami erőt ad. Nem csak neked – a környezetednek is. Egy kimerült, türelmetlen ember senkinek sem tud igazán adni. De ha te magad rendben vagy, akkor másokat is könnyebben emelsz.
Fontos érteni: az öngondoskodás nem mindig kényelmes. Nem mindig csokis süti meg Netflix. Néha inkább az, hogy nemet mondasz. Vagy lemondasz egy találkozót, mert egyszerűen nincs már benned semmi, amit adhatnál. Néha az, hogy nem görgetsz tovább, hanem időben lefekszel. Hogy mozogsz. Hogy egyáltalán figyelsz magadra. A testedre, az érzelmeidre, a határaidra.
Néha nemet kell mondani a világra
A világ gyorsabb lett, mint valaha. A teljesítmény, a megfelelés, a folyamatos pörgés lett az új normalitás. És ebben a közegben az öngondoskodás az ellenállás egyik formája. Egy halk, de erős nemet mondás arra, hogy csak akkor vagy elég, ha mindig tökéletes vagy.
A legnagyobb bátorság most nem a küzdés. Hanem az, hogy megállsz. Hogy meghúzod a határaidat. Hogy kimondod: én is számítok.