Van az a pillanat. Tudod. Amikor megint benne találod magad ugyanabban a szituban, ugyanazzal az érzéssel, és már tényleg csak egyetlen kérdés marad benned:
„Mi a francért történik ez megint?”
És akkor lehet legyinteni, elmenni mosogatni, posztot pörgetni, beszélni valami hülyeségről — csak hogy ne kelljen belegondolni. Pedig lehet, hogy pont most kéne. Mert az, hogy megint ide jutottál, nem véletlen.
Az önreflexió pont erről szól. Hogy megállsz, és nem kifelé keresed a hibát, hanem befelé. Nem önostorozásból, hanem mert ha már úgyis fáj, legalább legyen értelme.
Mi az az önreflexió valójában?
Nem az, hogy kitalálod, mi mindent rontottál el. Nem is az, hogy teljesen kielemzed magad, és ezzel az őrület határára sodrod magad. Hanem az, hogy megkérdezed magadtól:
- Miért viselt meg ennyire ez az egész?
- Mire vágytam volna, amit nem kaptam meg?
- Mi az, amitől igazából félek?
Ez hatalmas bátorság, amit kevesen vállalnak. A legtöbben inkább elfordulnak maguktól — te meg ott maradsz, és belenézel a tükörbe. Na, az valami.
Miért nehéz ezt csinálni?
Mert nem mindig szép, amit ott találsz. Néha jön a szégyen. Néha a düh, amit próbáltál kultúráltan eltemetni. Vagy valami olyan hiány, amit nem is mersz kimondani, mert túl sokat jelentene.
És akkor jönnek a klasszikus önvédelmi mondatok:
- „Hát én már csak ilyen vagyok.”
- „A másik kezdte.”
- „Nem az én hibám.”
És lehet, hogy tényleg nem. De ez most nem is a hibákról szól, hanem arról, hogy miért érzel úgy, ahogy. Honnan jön ez az egész benned? Melyik régi sebedet sikerült felszakítanod a mostani helyzettel?
Hogyan kezdj bele?
Nem kell hozzá semmi extra. Csak egy nyugodt perc. Egy kis csend. Egy kérdés, amit nem szoktál feltenni magadnak, mert „nincs rá idő”, vagy „minek boncolgatni”.
Például:
- Mi volt ma az a pillanat, amikor legszívesebben elrohantam volna?
- Milyen érzés volt bennem valójában? (nem csak „rossz”, hanem az igazi: harag? félelem? csalódottság?)
- Milyen mondat ütött nagyot, és miért pont az?
És ne próbáld meg megjavítani magad. Csak figyeld. Értéssel, nem ítélettel.
Végül
Az önreflexió nem mindig kényelmes. Néha egyenesen szar. De segít megérteni, hogy nem vagy hibás. Csak működsz valahogy. És ha már úgyis működsz, legalább tudd, hogy mi hajt.
Nem kell tökéletesnek lenned. Nem kell mindenre választ találnod. Elég, ha meghallod magad.
És ha sikerül... na, akkor már nem ugyanaz a történet fog újra meg újra megtörténni veled. Vagy, ha mégis, már tudni fogod, hogyan kezeld.
Neked mi vált be?
Te hogyan nézel szembe önmagaddal, amikor újra jön ugyanaz a kör? Írsz? Elmész sétálni? Hallgatsz egy dalt, ami végre kimondja helyetted?
Mondd el kommentben, hátha valaki más pont most ér ide, és neki ez lesz az első kapaszkodó 💫
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése